Szürke álmok és becsapott harcsák

2009. november 25. - 4 hozzászólás

alán az egyik legnehezebb horgászfeladat pergetve becsapni ezeket az szürke óriásokat. Azért nem kell mindjárt az elején feladni a küzdelmet, mert nehéz ugyan, de nem lehetetlen! Szeretnék pár támpontot adni és segítséget nyújtani azoknak, akik most kezdték ezt a műfajt. Annak a pergető horgásznak, aki azt a célt tűzi ki maga elé, hogy harcsát fogjon, le kell mondani a halfogás élményéről! Sok átdobált éjszaka van már a hátam mögött és bizton állíthatom, néha nagyon elkeserítő tud lenni a kudarc. Viszont amikor „belenyúl” az ember, akkor minden eddigi keserűség rögtön elillan és feledésbe merül.

Foltos haresz
Foltos haresz

Pár fontos dolog, melyet nem árt tudnunk, amikor harcsapergetésre szánjuk el magunkat. Az egyik nagy titok az, hogy sokat kell vizen lenni. Lehetőleg akkor, amikor a legoptimálisabb az időjárás a harcsák szempontjából. Rengeteg időt kell ráfordítani, ha sokat és főképpen nagy halakat szeretnénk fogni. A másik fontos feltétel a helyismeret. Ott, ahol nincs harcsa, dobálhatunk napestig is, a várt siker elmarad. Sétáljuk ki éjszaka és hallgatózunk, esetlegesen érdezősködjünk helyi horgászoktól. Hazánkban az összes folyóvizünkben megtalálható és nagyon jól szaporodik. A legtöbb horgászkezelésben lévő tavakban és holtágakban is szinte biztos szép állomány él. Nagyon sok helyen nem is örülnek ennek a ténynek. Kanyarodjuk kicsit vissza az időjáráshoz. Mi is az optimális időpont? Nekem a két kedvenc időszakom van. A tavaszi barna áradás, -főleg a magas vízállásnál- talán a legjobb.

Harcsa portré
Harcsa portré

Nappal is, éjjel is egyaránt eredményesek lehetünk ilyenkor. A vízbe nyúló fák, bokrok ágai elé dobáljuk. Ott állnak lesben és egész nap vadásznak. Nagyon jó fogási esélyekkel kecsegtet még a nyári szélcsendes, fülledt meleg. Amikor magas a páratartalom, és ahogy a nagyapám mondta vala „olyan sűrű a levegő, mint a mosogatórongy”. Ilyenkor a barométer mutatója leesik és ekkor a bajusz elkezd zabálni. A barométer a legjobb barátunk lesz innentől kezdve. Szinte kötelező darab a pergető horgászok számára. Egész nap jól foghatunk ilyenkor. Éjjel pedig bizonyosan. A szolunáris táblázat is nagy segítségünkre lehet. A legjobb napok az újhold előtti és az újhold utáni 4-5 nap. Ebben a tíz- tizenkét napos intervallumban lehetünk a legeredményesebbek. Éjszakai horgászatnál a lapos partszéli vizeket vallassuk felszíni wobblerekkel. Csorogjunk a csónakkal és dobáljuk ezeket a homok-sóder padokat, bokrok alját, bedőlt fákat, kövezések, sarkantyúkat.

Sashimi néha nagyon fogós tud lenni
Sashimi néha nagyon fogós tud lenni

Kintről befelé vontassuk be a wobblert. Meglepődünk majd, hogy ilyen kis vízben mekkora halak férnek el. Mindig az adott víznek és a benne élő fehérhalaknak megfelelő méretű műcsalit válasszunk. Küszíváson a vékony hosszúkás testű, míg egérúszáskor a vízfelszínen V betűt húzó lehet a nyerő wobbler. A kulcskarikákat mindig cseréljük ki! A horgokat sem árt. Higgyük el, nem ilyen extrém méretű halakra találták ki őket. Ne ezen múljon. Én a négyszeres erősségű 2-4-6-os méretű hármas horgokban bízom leginkább. Szinte csak fonott zsinór jöhet szóba, amikor harcsára pergetünk. Mindenki más márkára esküszik. Nehéz eligazodni a gyártó cégek szövevényes világában. Mind azt mondja az övé a legjobb. Szerintem az a legjobb, amit kipróbálunk és bírja a strapát. Mérjük le a szakító szilárdságát, mielőtt horgászni indulunk velük. A marticákra bármit rá lehet írni. A lényeg az, hogy mit bír. Meglepődtünk párszor már. Sajnos negatív értelemben véve. Botot, orsót mindenki a pénztárcájához mérten válasszon. Aki nagy halakra játszik annak számolnia kell a gyakori veszteségekkel, mert a bottörés határán kell fárasztani a kapitális halakat. Nappali horgászatnál folyóvízen egyszerűen csak csorgunk a csónakkal (ugyanúgy, mint éjjel) és dobáljuk a visszaforgókat, medertöréseket, akadók környékét. Olyan helyet keressünk, ahol hirtelen nagy lesz a mederszint különbség. A radar használata ilyenkor nem egy utolsó szempont. Komoly segítséget nyújthat. A „hal funkciót” nyugodtan kapcsoljuk ki rajta. Feleslegesen pittyeg. Minket csak az alattunk elterülő medertérkép foglalkoztat.

Emil nagy harcsája
Emil nagy harcsája

Két évvel ezelőtt a radarnak köszönhetően találtunk egy hosszú, majd’ háromkilométeres, bő huszonöt méter széles zátonyrendszert. A part felőli oldal hosszan elterülő, ám a meder felől hirtelen leeső. Komoly szintkülönbséget mutatott a műszer. Tudtam, éreztem, hogy itt kell harcsának lenni! Párhuzamosan csorogtunk a zátony belső felén. Mélyen járó (deep diver) wobblerem gyakorta elakadt. Egyszerűen nem ide való volt. Gyorsan lecseréltem, mielőtt még beszakadna. Vízközt járó egyrészes duci testű crankbait wobblert raktam fel. Rádobtam a zátony tetejére és elkezdtem bevontatni. Amíg a kis vízben járt a műcsalim addig csak kopogtatta a talajt. Amit elérte a törést már ment is mélyebbre. Nagyon jól táncolt a víz alatt. Talán a harmadik dobásom volt, amikor elemi erejű rátást éreztem a botomon. Nem kellett bevágnom sem. Keményre állított fékem rögtön felsikított és halam már vágtatott is a meder felé. Jó hal lesz, szóltam oda a komámnak, aki egyből abbahagyta a dobálást és már kapcsolta is be a villany mocit, mert erősen elkezdtünk sodródni a hallal. Szépen egyenletesen húzott, néha pumpáltam rajta, de egyelőre vele volt az erő. Nem úgy tűnt, mint aki hamar megadná magát. Lassan, egyenletesen húzott. Nem volt neki sietős. A karom és a hátam rendesen sajgott már. Közel 15 perce birkóztunk egymással.

Kezdett veszíteni az erejéből a szürke óriás. Már tudtam pár méter zsineget visszanyerni tőle. Egyre fogyott az a hatalmas erő és már közel voltam a célhoz, hogy megfogjam álmaim nagy halát.

Éjszakai harcsa mágnes
Éjszakai harcsa mágnes

Elérkezett az idő amikor már én irányítottam a küzdelmet. A víz alatt lassan kivehető volt már a kontúrja. Egyszer csak feljött a víz tetejére, és megpillantottuk a közel két méteres félelmetes bajuszost. Soha nem láttunk még ekkora halat.
– Húzd közelebb, megpaskolom a fejét- szólt rám a komám. Szófogadó gyerek lévén meg is tettem, amire megkért és ekkor jött a baj. Kipattant a szája szegletéből a viharvert Duel foam wobblerem. Ott lebegett a csónak mellett az én nagy halam. Komám – aki fürge, mint egy macska- már ugrott is keresni valamit, amivel elkaphatná a bajusz királyt.
- Hagyd békében elmenni, szóltam rá halkan. Értetlen tekintetébe ütközött a szemem.
- Úgyis visszatettük volna, válaszoltam a kimondatlan kérdésre. Nem szólt semmit, csak lassan visszaült a csónakdeszkára és nézte az általam megakasztott és kifárasztott szürkés színű álomhalam. Pár pillanatig gyönyörködtünk még benne, majd kimérten a mélybe vette az irányt. Nem voltam sem szomorú, sem ideges. Mi több, jóleső érzés volt, amikor rá gondoltam, hogy tovább élhet ez a harcsa matuzsálem. Nem emeltük be a csónakba, ezáltal megkíméltük a sok hercehurcától. Azóta is gyakran gondolok rá. Él e még vajon? Mekkora lehet most? Csak remélni tudom, hogy jó egészségnek örvend és hajtja a küszöket és dévéreket a zátonyrendszeren. Talán még találkozom vele. Talán olyan horgásszal találkozik ismét, aki szintén visszaadja a szabadságát. Ne feledjük, a tízkilós hal nem egyenlő tíz kiló hússal!

Hozzászólások

  • 1
    kokó - 2009. november 25. 15:23
    Nagyon jó cikk! Hát nem tudod, nekem amikor elment egy olyan 40+os harim teljesen ki voltam borulva:)
  • 2
    halfarkas - 2009. december 06. 17:02
    Tisztelt spori!
    Nagyon jó a cikk amit közölt és sok minden benne van ami a lényege a harcsázásnak.Én magam két éve kergetem a bajuszosokat és meg kell mondanom,hogy eddig kisebb sikereim voltak a pergetésbe,az idei év elejéig.Egy szép áprilisi reggelen indultam a Balatonon a szokásos pergetési utamra egy általam ismert nádfalhoz.Meg kell említenem,hogy a Balaton harcsarablás terén teljesen másképp működik,mint az ön által horgászott folyó.Itt nem igazán látni az ívás kivételével a harcsát.Rablás,meg nem igazán észlelhető.Egy ami biztos itt a Balatonon.Ahol rendszeresen etetnek és látható jelei vannak a balinnak ott megtalálható a nagybajuszu.Ezt tapasztalatból írom.Itt egyetlen probléma merül fel.Aki perget azok zömébe a balinra vadásznak,vagy csukára és közben beleakadnak egy két bajuszosba,amit igazán észre sem vesznek,hogy harcsa volt,mert az első pillanatban leakad,vagy szakít. Én ezen a vonalon kezdtem el elindulni és a felszerelésem fejlesztésével elértem egy megfelelő szintet,amivel már kilehet tornászni nagyobb harika.Nagyon szépen indult az évem és meg kell mondanom,hogy ha valaki kitartó és merít magának tudást a hasonló cikkekből olyan élményben lesz része amit soha nem fog elfelejteni.Velem is ez történ. Én a szerencsésebb horgászok közé tartozom,mert a harcsapergetés a Balatonon egy 222cm 68.kilós példány megfogásával kezdhettem.Nem mindennapi élményt nyujtott,és segített megértenem a hal-halak tiszteletét.Remélem másoknak is megadatik ez az élmény amiben ,mint
  • 3
    flyfish - 2009. december 06. 19:04
    Reméljük mások is megértik és megérintik ezt az érzést
  • 4
    flyfish - 2009. december 06. 19:09
    Gratulálok a hareszhoz és még sok szép ilyen nagy bajuszost kívánok!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned.