Lakat alatt

2011. szeptember 27. - 18 hozzászólás

Végre megszületett a másodfokú ítélet a 2009 decemberében a szigligeti öbölben történt harcsa gereblyézés, lopás ügyében. Az alábbiakban változtatások nélkül adjuk közre “Kocika” részletes írását a tárgyalásról, és az azt megelőző eseményekről. “Pont került végre-valahára az egész horgásztársadalmat megrázó -még 2009 decemberében a Szigligeti-öbölben lezajlott- csúnya harcsamészárlási ügy végére.

Lakat alatt  

Arra az állatkínzási és lopási ügy végére, melynek során a tiltott módszereket alkalmazó Jenei László balatongyöröki és Tóth István keszthelyi lakosok rövid idő alatt 12 darab, 333 kilogramm összsúlyú vermelő harcsát gereblyéztek ki a mederből, húsos kampókkal ütve-vágva-vonszolva őket a vitorlás fedélzetére… mérhetetlen fájdalmat okozva ezzel a szerencsétlen, lelassult életfunkciójú állatoknak, és még többet a sok megsebzett, lassú pusztulásra ítélt fajtársaiknak.
A minden számítást felülmúló üzlettől, a temérdek harcsa látványától, a harcsavértől és a sikeres vadászat által gerjesztett, bennük tomboló adrenalintól megrészegült orvhorgászok véres-nyálkás-csúszós testekkel teli hajójukkal mámorosan, a majdani osztozkodás tenyérdörzsölős, örömteli reményében minden feltűnést kerülve iparkodtak Jenei álcázott magánkikötőjébe… ahol már elő volt készítve a fuvarozásra szánt talicska, a házban a feldolgozás kellékei. Legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy a leszállt sötét, hűvös éjszakában, pár lépésre a biztonságtól, bármi megzavarhatja tevékenységüket… Valódi sokként élhették meg az őket már jó ideje figyelő G. József a BHNp Zrt halőre és H. Tamás a Balatoni Vízrendészeti Rendőrkapitányság keszthelyi őrse vezetőjének felbukkanását.
Elismerem, ilyen helyzetben nehéz viselkedni… nem is sikerült nekik sem… az egyikük a hivatalos közegre támadt, a másik meg bénultan, gyerekesen tehetetlenkedett. Amikor a tett súlya lassan eljut a tudatunkig, rádöbbenünk, ha nem vigyázunk, egy pillanat alatt omolhat össze az eddig jól működő, szoros kapcsolati tőkén nyugvó, bejáratott világunk. Azonnal működésbe lép a reflexszerű menekülési, védekezési mechanizmus és a kész megoldás: ahogy mindig, egy telefonnal most is elsimítjuk… elvégre miért van az a megannyi zsebbarát? Legrosszabb esetben a horgászengedélyünk bánja, tetemes bírsággal körítve… fene bánja!
Talán csak később esik le a tantusz… a módszeres vizsgálat, a házkutatás, a jegyzőkönyvek kiállítása, a vallomások felvétele folyamán, lassan világossá válik, hogy amit tettünk az kicsivel több egy ejnye-bejnye csínytevésnél… Sőt látva, milyen lendülettel indul be a hivatalos gépezet, valamint az éjszakába nyúló kihallgatások után már felsejlik az, amire nem is merünk gondolni… az ügynek lesz folytatása, talán bírósági elé is kell állnunk?
Isten malmai ugyan lassan őrölnek, de feltartóztathatatlanok. Megjön az első idézés Tapolcára, mivel az elkövetés helyszíne veszprémi körzet. Nem öröm kiszakadni az ismerős keszthelyi környezetből, még kevésbé ad okot bizakodásra Dr. Szabó Zoltán bíró horgászmúltja, de ügyes felkészült védekezéssel minden vádpont védhető, kétségbe vonható. Mi magunk vesszük kézbe a horgászszakmai mederben folyó tárgyalást. A védő válláról így lekerül a teher, ne zavarkodjon feleslegesen.
Az öt tárgyalási forduló számtalan bizonyítással, ellenérvekkel, tanúvallomásokkal eltöltött óráját követően tisztázhattuk: a 12 darab harcsát nem ők ketten, hanem 4 ember ejtette el -immár megengedett, szabályos mennyiségben- a megakasztott harcsák fájdalmát botra szerelt Lidokain injekciós puskával enyhítették (ami aznap nem volt a hajóban) a halak sérülése nem a horgászat közben történt, hanem a brutális közegi beavatkozás következtében, amiben besegített az éles deszkázatú stég és a durva, szórt kövezetű kerékpárút. Arról már nem is beszélve, hogy az elszállított harcsatetemeket képesek voltak kampóval ládába rakni. Egyébként a horgászathoz a külföldön jól bevált “Drop shot” módszert használták, csak magára vessen, ki ez avantgard eljárást nem ismeri. Különben meg nem beszélhetünk vermelésről sem, mert 12°C-os decemberi vízben még aktívak a harcsák, csak a véletlennek köszönhetően tartózkodtak egy kupacban… azért nem látták a közeledő vitorlás szabályoknak megfelelően használt világítását, mert az észlelőket a sötétben zavarták a parti fények.
A meghökkentő, néha bosszantó védekezési stratégiát, okok-indokok végeláthatatlan sorát lehetne folytatni a végtelenségig, túlnyúlva minden valós időkorláton, ahogy erre kísérlet történt a tárgyalásokon. A stratégia egyszerű: semmit nem elismerni, minden a bizonyítékokkal, a váddal ellenkezőleg történt, még a fényképek is minket igazolnak… makulátlanok vagyunk, nem is értjük, mit keresünk itt!
Ugyan a vád biztos lábakon állt, ennek dacára a bíró heroikus szakmai küzdelmet folytatott Jeneivel, túlmozgásos aktivitásával. Végeredményben, kiváló emberismeretének köszönhetően “nem volt vevő” erre a nyomulásra, és Jenei teljesítményét 1 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztéssel díjazta, Tóthnál ez 1 kerek évet tett ki, egyéb mellékbüntetések mellett. Az ítélet és annak indoklása itt olvasható.
Természetesen az ítélet “derült égből a mennykőcsapás”-ként érkezett a vádlottak számára! De, nem volt élő ember a teremben aki felfüggesztettnél többre számított volna, a “jól kézben tartott”, lehengerlő védekezés következtében és bevett bírói gyakorlatnak, állatkínzási ítélkezésnek megfelelően. Mindemellett csak üdvözölni tudom az ítélkező bíró bátorságát, úttörő iránymutatását. Úgy tűnik új felfogás erősödik, áttörés történik ilyen ügyekben a bírói gyakorlatban és az ítélkezésben. E precedens értékű ítélet remélhetőleg idővel általánossá válik a magyar bíróságok hasonló ítélkezéseiben, az állatvilág rovására elkövetett bűncselekményekben.
Fellebbezésében a védelem Jenei minden vád és büntetés alóli felmentését kérte, míg Tóth csak az okirat hamisítás bűntényét ismerte el (utólag írt Fogási Napló) pénzbüntetést vállalva, szintén felmentését kérte. A városi ügyész súlyosbításért fellebbezett. A fellebbviteli Megyei Főügyészség az ítélet helyben hagyását javasolta.
Ezek az előzmények után került sor a másodgokú tárgyalásra a Veszprém Megyei Bíróságon Dr. Varga Gábor Zoltán tanácselnök bíró vezetésével 2011. szeptember 19.-én délelőtt 10 órakor. A tárgyalás a vád és az ítélet felolvasásával kezdődött, majd a védelem hosszú kívánságlistája következett a felmentést illetően, eljárási hibákra, elfogultságra hivatkozva, melynek döntő szereplője Dr. Szabó Zoltán tapolcai városi bíró volt és -gondolhatjátok- nem kedvező színben feltüntetve.
A bíróság megtanácskozva e kérelmeket, döntött minden, az ügyben újat nem hozó és azt nem befolyásoló kérelem elutasításáról, valamint felszólította a védelmet a védőbeszédek elmondására, és utolsó szó jogán megadta a lehetőséget a vádlottaknak is. Itt már áttörés nem történt, bár némi érzelmeket kavart Jenei elpityeredése. Talán ez a gesztus lehetett a megbánás jele?
Rövid tanácskozás után Dr Varga Gábor Zoltán délelőtt 11 órakor kihirdette a jogerős ítéletet: helybenhagyta az elítéltekre első fokon kirótt büntetést!

Media One által készített, átvett montázs
A felelőtlen, vagy szándékos, esetenként kíméletlen emberi beavatkozás vizeink élővilágába jól definiálható anyagi károkkal jár, emellett mérhetetlen fizikai szenvedést okoz az otthoni közegükben üldözött, csak elejthető prédának tekintett állatoknak. A velünk született vadászösztön néha elemi erővel tör fel bennünk, brutalitásunk, a könyörület teljes hiánya valahai állati énünket felszabadítva irányítja tetteinket. Pedig a XXI. század művelt, iskolázott, környezetével tudatos szimbiózisban élő humanoidjától már elvárható lenne a felelős természet-viselkedés, még bizonyos, piszkosan szerezhető anyagi előnyökről való lemondás árán is! Sajnos úgy tűnik, hogy a messzi távolban van ez az utópisztikus állapot, és amint a fenti példa is bizonyítja, az orvul szerezhető javak megkaparintása nem társadalmi rétegfüggő.
Pontosan ezért kiemelkedő jelentőségű, szinte forradalmi az ítélet, mert találkozott végre -természet-élővilág károsítása ürügyén- a jóérzésű társadalmi igény a bírói gyakorlattal. Ez egy szép kezdet, ám ennél sokkal fontosabb, hogy ha pici mértékben is, de igazságot szolgáltattunk a kínok között elpusztult balatoni harcsáknak. Az a tény, hogy folyamatosan felhívhattuk erre az ügyre a figyelmet többek okulására azt jelenti, ha tanulunk belőle, talán harcsáink nem hiába áldozták életüket.
A jövőben, mielőtt elkapna bennünket a szenvedély, és kezdenénk kivetkőzni emberi mivoltunkból… emlékezzünk a harcsa – mementóra!
Írja és szerkeszti: kocika”
Forrás: http://blog.kocika.hu/