Csukák a mélyből
2011. január 17. - 3 hozzászólás
Ha létezik tipikus magyar ragadozó hal, akkor a honi pergető horgászok szívében a csuka bizonyára előkelő helyet foglal el. A sekély vizek és a partszélek lakója, ezt tanultam annak idején, amikor horgász szakkör előadásain vettem részt. Kicsit változtak az idők és az én világszemléletem is jelentősen kitágult a zsenge gyermekkorom óta. Az akkor hallottak részben igazak is meg nem is. A lehűlő hideg vízben a csukák inkább hajlamosak a mélyebb részekre húzódni, ami logikus is mivel a táplálék halak is ide tömörülnek nagyrészt.
DC 400 áldozata
Persze ahol nincsenek nagy színt különbségek, ott nem tud túl mélyre menni, mert az iszapba azért mégsem fúrja be magát, mint azt sokan gondolnák. Mi horgászok viszont szeretnék ezeken a hideg napokon is kergetni a krokodilpofájú kis pajtásokat. Mi a teendőnk, és hogy tudjuk kapásra bírni őket? Ezekre a kérdésekre szeretnék néminemű választ adni, eme kis írásom révén. Elsőként a jó öreg tanács következzék, miszerint ott csukázzunk, ahol van is. Sajnos ez a szép mintázatú és hazánkban nagyon jó életfeltételeket találó hal kiválóan tud(na) szaporodni és minden esély megvan rá, hogy nagyra nőjön. Azonban ha elhordjuk a kis bicska méretű csukákat, akkor vajmi kevés esélyünk lesz nagyot fogni. Az életterük és a jó feltételek is egyre jobban zsugorodnak össze, mivel a védelmet és bölcsöt adó hínár mezőket ki gereblyézzük, ha nem gyomláljuk ki, majd a bőségesen túltelepített amurok úgyis ki zabálják a rejtek adó zöldet. Ezért nehéz kicsit a hazai csukázók sorsa. Azért néha nagyon szép halakról is hallani melyek zsákmányul esnek a pergetőink által felkínált műcsalikon. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a legtöbb és legnagyobb csukeszok az őszi és a téli időszakban kerülnek horogvégre. Mint már a mondandóm elején is említettem ilyenkor a mélyebb régiókban kutatva eredményesebbek lehetünk. Sok féle műcsalit vethetünk be a horogra csalásuk érdekében. Talán a legismertebb és legolcsóbb megoldás a grub (twister) és a gumihal. Azonban olyan helyeken ahol napi szinten dobálnak a sporttársaink, ott nem sok eredményt tudunk elérni velük. Ilyenkor jól jön egy kis újítás és ötlet.
Kirakat
Az egyik ilyen fogós kis szerkentyű a Prop Jig. Normál hal alakú fej elé egy megtört acél drótra apró kis propellert fabrikáltak a fejlesztők ezáltal egy plusz rezonanciát küld a halak felé, amelyek az oldalvonaluk segítségével jól érzékelnek és felkelti a kíváncsiságukat. Bizony a csukák is nagyon kíváncsi jószágok azért a pisztrángsügéreket még ők sem tudják utolérni ebben a versenyben. A jigfej mögé a horog szárára szorosan több gumiszál is fel kerül amely szintén egy plusz tunningot jelent mint látványban, mint rezgésben. A horog szárára még feltornázok egy darabosabb gumi halat is és így lesz teljes az összhang. Szeretek nagy súlyú fejeket használni, mert akár az 5-6 méteres gödröket is át tudom velük pásztázni még folyó vizeken is. A másik nagy kedvencem a mélyre törő wobblerek. Jómagam szeretem a csörgős 3-4-5 méter mélyig hatoló duci testű kis crankbait csalikat alkalmazni. Igen komoly súlyúk lévén nagy távolságokat tudunk legyezőszerűen meghorgászni velük. Ha azt szeretnék, hogy végig a fenéken kopogjon akkor érdemes a trollingos megoldást alkalmazni. Parti horgászat során a wobblerünk egy fél elipszist ír le és csak nagyon kis részen éri el az általunk meghorgászni kívánt mélységet. Trollingozva azonban már folyamatosan mélyen tudjuk tartani a wobbit, de erről az északi országokban igen népszerű módszerről majd bővebben egy másik cikkben térnék ki. Fontos tudnivaló az is, hogy ilyenkor már letisztulnak a vizek és elég átlátszóvá válik a vízoszlop szinte a teljes magasságban. A színeknek én szinte csak ilyenkor tulajdonítok komoly jelentőséget.
Fűben pihenve
Nagyon jók lehetnek a sötét tónusú és a csíkos oldalú úgynevezett sügér mintás wobblerek. Hazai szemnek kissé szokatlan és talán méltántalanul elhanyagolt és idegen szín a piros. A vörös tónusú wobblerek ilyenkor néha csodákra is képesek. Az eddig üresnek vélt vízben egy gyors csali csere után meglepődve tapasztalhatjuk, hogy kapás kapást ér ott ahol az eddigi „fahalak” csődöt mondtak. A másik nagyon jó színkombináció lehet még a kék hát és ezüst oldal. Tudom, hogy nincs, ilyen színű hal a vízeinkben ám mégis a csukák valami érthetetlen oknál fogva nagyon rágják ebben a színharmóniában pompázó wobblert. Az élénk, szemünkben lehetetlen színek, mint a rózsaszín vagy a chartreuse (neon zöld) is komoly eredményeket képesek produkálni pedig elvileg ezek a színek a zavaros vízben hatásosak igazán.
Csuka koma
Nem árt, ha a wobbinkon szép nagy 3d-s élethű szemek helyezkednek el, ez is kissé felturbózza a csalit. Zoltán barátom hét horgászatból hétszer fogott a kék DC300-as csodájával. Nem egy rossz mutató, főképp akkor, ha jól belegondolunk, hogy a társa megúszta érintés nélkül. A kérdés jogos lehet, hogy persze ő másképpen is horgászik. Azonban amikor kölcsön adta neki a saját csaliját érdekes módon a horgász cimbora is elkezdte élvezni a pecázás gyümölcsét és kimarkolt gyorsan pár csukát. Nagyon sok ilyen kis apró szösszenet mind-mind megmutatja, hogy érdemes változtatni. A mélyen vezetett csalikat érdemes lassan szinte „gyökkettővel” felkínálni, mert ilyenkor jobban el kapják, mint a normál vagy a gyorsan tekertet. Lehet csábosabb számukra a lassan döccenő, táncoló, vibráló mozgás. Jó szolgálatot tehetnek még a vertikális kütyük is. Szinte a fenék felett tudjuk táncoltatni őket akár partról is.
Ifjonc kékre
Azonban én jobban szeretem a fenék felett egy bő méterrel húzott wobblereket, mivel a csukáink szinte mindig felfelé figyelnek és gyakran alul horgászuk őket. Természetesen ez sem aranyszabály, mert volt, amikor csak akkor tudtunk fogni, amikor a wobbi csőrével a meder feneket kopogtattuk. Pali barátom az északi fél sós úgynevezett brakk vizeken évente többször is vendégeskedik és elmondása szerint ott is a fenék felett felkínált gumik és wobblerek a leghatásosabbak. A legnagyobbakat és a legtöbbet mindig ott fogják. Egy extrém fanatikusokból álló horgász csapat 6 nap alatt 31 darab méter feletti csukát fogott a meder felett felkínált mélyenjáró gumikra, wobblerekre. A kisebbek darabszámát meg sem említették, de gondolom az sem tíz darab volt. Érdemes tehát a téli hónapokban a mélyen járó cuccokat erőltetni, mert sok szép élményben lehet részünk. Itthon szinte mindenki kissé tart a mélyre törő wobblerektől, mivel könnyebben beszakadhat velük. Ezt megértem, de amikor ott a hal, akkor nincs más megoldás ott kell keresni őket. Előtte azonban nem árt feltérképezni a meder feneket és megkeresni az akadókat, tőréseket. Ezek mellett fogjuk találni a falánk kis ragadozóinkat.
Ifjonc pirosra
Ahol öt méternél mélyebb részeket találunk ott szinte mindig számíthatunk kapásra és ebben az időszakban illetve napszakban a süllő is beköszönhet nagy ritkán egy-egy bajusz koma is. Remélhetőleg sokunknak még sok szép élményben lesz része és a kapitális csukák fejét nem a falon, hanem a fotókon mutogatjuk majd a kedves horgászcimboráknak, mert illene hagyni a jövő nemzedéknek is valamit csukafélét mutatóban, a vadvizeinkben.
Varga Vilmos
Fotók: Varga Vilmos és Györke Zoltán (Zéé)











































Hozzászólások
Szia Vili!
A szakmaisághoz nincs mit hozzátenni vagy elvenni, ez a Te asztalod, és kész!
Olvasás közben figyeltem fel néhány ízes magyar kifejezésre amit használsz, aminek nagyon örülök, mert szerintem ettől olvasmányos, élményszerű egy írás. És nem utolsó sorban személyesebbnek érzi az olvasó (vagy legalább is én) a történést ebben a formában.
Arra gondoltam, (lehet, hogy dőreség) Te azért nagy név vagy a "szakmában" ahhoz, hogy esetleg ezt a rengeteg angol kifejezést átfordítsd a Mi gyönyörű nyelvünkre, és meghonosítsd!
Szerintem egy próbát megérne!
Üdv:Bálint
Nincs kétségem "Vilit" illetően bocsi hogy csak így,biztos az én hiányosságom hogy nem láttam még írásait,de annak ellenére jó az írás,és valóban aki akar tanulhat belőle remélem lessz még folytatás......
Szuper a cikk, mint mindig!
Kérlek segítsetek, mentsük meg az Omszki tavat!
http://irsajani.wordpress.com/2011/05/12/mentsuk-meg-az-omszki-tavat/#more-23072
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned.