Ezüst testek villanása

2011. január 17. - 8 hozzászólás

A Duna kéklő vízén vidáman, szinte pajkosan csillan a nap fénye. Pár óra múlva el jő a sötétség ideje, de előtt még világosban és az általunk legjobbnak vélt időben, a fényváltásban szeretnék pár fenekeszeget fogni. Lassan kész vagyunk a bepakolással a csónak már bevetésre kész. A vízállás kissé alacsony, ráadásul még apad is, este telihold várható. Nem túl biztató előjelek, amikor harcsázni szeretnénk. Ezek a negatív tények most nem nagyon karcolnak minket.

Hajnali ezüst testű

Végre vízen vagyunk és hódolhatunk a kedvenc szenvedélyünknek, a pergető horgászatnak. Kikanyarodva a kikötőből felfelé vesszük az irányt. Jó pár kilométer megtétele után egy lapos, hosszan elnyúló zátony végén ütünk tanyát. Itt-ott néhány szétugró kishal jelzi, hogy jó helyen álltunk le. Itt az ideje összerakni a pálcákat. Komótosan készülődök és a hátam mögül hallom Jani komám, már dobál is. Mire összerakom a cuccom, már fáraszt is az ebadta kölke. Gyönyörű piros farkú termetes jász pihen a lábunk előtt. Karcsú minnow végén fityegő szakállnélküli horgot könnyedén kiakasztva a lehető legkisebb sérülést okozva felkérjük, még egy fotóra ezt a szépséget, majd mehet is vissza a fénylő Dunába a cimborák közé. Úgy vesszük észre itt a jász raj, mert szinte forr tőlük a zátony vége. Kérdően tekintünk egymásra.
- Vacsorázzunk meg, és álljunk tovább, mondom a kimondatlan kérdésre a választ. Hagyjuk a jászokat békén hancúrozni, nem akarom ma ki luggatni a szájukat, nem ők a cél halaink az alkonyatban.
Jani egyetértően bólint, és már lökjük is el a hajónk orrát, irány a bedőlt fák feletti rész. Nagyon bízunk a balinokban, de most még semmi nyomuk sincs, pedig a küszök itt vannak. Igazi fegyverünk a Balisong kezdi meg elsőként a pálya vallatását. Néhány dobás után Jani megint fog egy jászt. Úgy látszik ez ma az ő napjuk. A jó kezdés után nem jön a várva várt folytatás. Lassan alkonyodik, de a „bálintok” nem akarnak mozdulni, pedig itt lenne már az idejük.

OSP Buzzin Crank jól vizsgázott

Közben a csónak lassan csorog tovább. Elérjük a hosszú kövezést. Ígéretes és nagyon jó haltartó hely, szinte mindig ad valami halat. Nagyjából a felénél járunk, amikor wobblert cserélek. Lapos testű Realiser jr. crankbait kerül fel a kapocsra. Valahogy benne bízom most a leginkább. Nem is okoz csalódást. Egy nagy bedőlt fa mellé érek, ahol már összetorlódtak az uszadék fák, és a nagy fa gyökere félig a vízben lóg még. Mellé dobok és szinte alig tekerek tán kettőt, amikor villámgyors ezüstös villanást látok, és már érzem is a rántást a botomon.
-Megvan a koma, mondom oda Janinak
Még csak meg sem nyekkenti a fékem a fürge harcos. Rövid erős egyrészes pálcám hamar a csónak mellé kényszeríti a szépséget. Jó húsban lévő egészséges példány. Viszont elszomorító, hogy rengeteg rajta a hal pióca. Megszabadítjuk tőle a mi kis vitézünket, gyors fotó és már mehet is útjára a fogatlan ragadozó. Érdekes módon mostanság nem a karcsú testű keszeg imitáció kell nekik, hanem a magasabb hátú crankbait. Harcsa, csuka, süllő nagyon szereti őket, dehogy még a balinok is rágják, azt meglepettem konstatálom magam is. Az éjszaka szép lassan ránk telepedik. Mindent elborítana a sötétség, ha a hold fénye nem ragyogná be az a sietős Dunát. Olyan világos van, hogy a MAHOR-t is tudnám olvasni a fényében. Néhány magasabb fa takarásában azonban még sötét van, ott próbálom meg a kétrészes japán csoda wobbimat rábírni, hogy fogjon nékem harcsát. Szófogadatlan, mint egy kis gyerek, nem akarja az igazat. Becsületből dobálom még a partszélét, miközben csorgunk lefelé, de már nem reménykedem a bajuszosokban. Hajnali kettőig nem sok minden történik, így hát az egyik sóder szigeten letáborozunk és alszunk pár órát. Neo kutyám, mint hű társam, már furakszik is be a hálózsákomba. Jól melegít, csak ne ficeregne ennyire. Hajnali halakban reménykedve szenderedek el a hajó farában.

Realiser jr is fogós volt

Jani koma a sóder fövenyt válassza. Amikor a negyedik turista hajó repeszt el, már nem bírom tovább. Kikászálódok a meleg védőburok öleléséből és indulok pecálni. Jani már a sziget csúcsút vallatja bőszen.
- Nem fogod elhinni, de a jászok itt is itt vannak, mondja kajánul.
Elhiszem neki, de nem tudja, hogy nem hoz lázba.
- Menjünk fel a nagy fákig, ott biztos lesz bálint, mondom neki.
Egyetértően bólint, és már indulunk is. Az első csorgás végén az utolsó előtti fánál a felszíni Buzzin’ Crankemet ledurrantja a koma, mellé trafál, csupán a kiugró ezüst teste tudatosítja bennünk a tényt, hogy itt vannak a halaink. Második csorgás elején, a leszakadt partoldal tövében a vízbe lógó bokor szélénél, Janinak is odaver a balin. A kis Realiser ismét bizonyított. Szépen hajlik a botja, jól dolgozik az ezüst testű kecses hala. Pár tisztelet kör, és már szákoljuk is. Szép egészséges ő is, mintha az esti halunk ikertestvére lenne. Sajnos a halpiócák őt sem kímélték.

Visszaút

Megszabadítjuk tőle és mehet vissza. Szeretem ezeket a lapos testű fürge táncosokat víz alatti táncosokat, mert lassú vezetésnél is nagyon jól veretnek, a gyors sebes sodrásban, pedig nem játssza szét magát. A megjelenése is pazar, mi több, a halak is nagyon kedvelik. Jól és messzire dobhatók, nem egy utolsó szempont, főleg ha partról nyomjuk a pecát. Persze a büszkeségem visszatart, hogy cseréljek wobbit, még a végén Janika azt hiszi, utánozni akarom. Elkorhadt vízbenyúló nyárfa törzsén két vadkacsa pár lesi a mozdulatainkat. Nem kell tőlünk félni, csak ezt nem ők tudják. Szemrehányó tekintettet vettnek ránk, mert megzavartuk őket a reggeli szárítkozásukban és becsobbannak a lassan áramló vízbe, majd beúsznak a szárazágak biztonságot nyújtó takarásai közé. Az alattuk lévő elvágó víz szélére ér a felszínín harcosom, amikor bumm-bumm, durrant rá a koma.

Kis OSP ismét

Elsőre eltéveszti, de másodikra már nem tud hibázni. Erős rántás jelzi a pálcámon, hogy jó erőben lévő izmos kis jószág az ellenfelem. Rövid pórázon lévő halam gyorsan kerül a csónak mellé. Olyan kiló feletti formának tippeljük. Megszabadítjuk a szúrós horgoktól és mehet a dolgára, kergetheti a küszöket tovább vidáman. Tovább haladván nagyon jó haltartó helyek közelébe érünk, és nem is kell csalódnunk a pályában. Jani fogja itt is az elsőt, még fáraszt, amikor nekem is halam van. Mindketten csónakhoz tereljük őket, és még a vízben kiakasztjuk a horgokat. Van már fényképünk bőven, nekik most nem osztunk modell szerepet. Lassan a nap is kezd a horizont fölé magasodni és ontja magából a hőt. A holt-ág befolyója felé indulunk, hátha lesz pár csuka még így a reggeli órákban. Vertikális csalikra váltunk és a törések széleit kezdjük el vallatni. Én természetes színt választok, Jani koma zöld testű csíkos oldalú wobbit erőlteti. Neki van igaza. Talán az ötödik dobásra komoly kapása van.
- Mondtam én, hogy itt vannak a csukák, szólok oda neki.
Kirohanó hala kezd a felszín közelébe emelkedni és ezüstösen megcsillan az oldala.

Alkonyi fény

Sajnos tévedtem, mert a bot végét nem krokodilpofájú rázza, hanem egy termetesebb balin. Hihetetlen, hogy négy méter mélyen, erre színre kapjon. Megint okosabbak és tapasztaltabbak lettük. Minél többet horgászom annál jobban rájövök, hogy mily keveset tudok. A ragyogó napsütésben lefotózom őkelmét, mielőtt visszaeresztenénk. A délelőtti órák nem adnak több halat. Hazafelé indulunk, vár már ránk egy jó ebéd. Az úton felidézem magamban az ezüst testek villanását, lelki szemeim előtt látom a vízből kiugráló sneciket amint hajtja őket a fogatlanok bandája. Ismét szép emlékkel és méltón ajándékozott meg a Duna minket. Ezért is szeretem a vadvizek varázsát, mert kiszámíthatatlanul sokszínű és meseszép. Kívánok minden horgásztársamnak sok szép élményt hazánk legnagyobb és legszebb folyójához!