Hurrá horgászunk....!

2010. november 28. - 4 hozzászólás

Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam kint a vízen utoljára. Lehet, hogy már csónakom sincs, amennyi eső esett mostanság. Ha kell, egy szál deszkán is elvitorlázok, csak végre kint lehessek, nagy magányomban. Hazaérve sebtében pakolok, nehogy kimaradjon bár mi is a fontos kellékek közül.

Menetszél

Párom érdeklődő pillantásokat vet szorgos ténykedésemre, majd levonja a végső konzekvenciát.
- Horgászni mégy…?
- Gondoltam kinézek hallgatni egy kis madárfüttyöt.
- Én is mehetek…?
-Teee…? Fagy meg bennem egyszerre az összes horgászélmény!
- Most akkor nem mehetek? Pedig úgy szerettem volna egy kis időt eltölteni a szabadban…! Na, mindegy…
- Mindig közbevágsz, nem tudom befejezni a mondatomat! Azt szerettem volna mondani, hogy teeermészetesen, épp szólni is akartam, hogy nincs e kedved kijönni!
- De drága vagy, megyek is pakolni a bőröndbe!
- Aaaa mibe???
- A bőröndbe…!
- Tündérrózsaszálam, nem az angol jacht clubba megyünk hétvégére, hanem a Tisza partjára! - nem mintha lettünk volna valaha is bármilyen arisztokrata, sznob klubban…
- Ja, akkor nem teszem be a magas sarkút sem…!
- Te jó Isten….!
Lassan bekerül minden fontos motyó az autóba, még a horgászcuccnak is sikerül helyet szorítani. Végre irány a Tisza!
Gyönyörű péntek délután, szikrázó napsütés, mellettem életem párja, és nemsokára láthatom kedvenc folyómat is! Csodaszép az élet, csak bírjam feldolgozni ezt a sok jót…!
Gondolatbéli aggodalmamba szorult némi valóság is, mikor meglátom a ladikom! Meg van, ez már jó hír, de félig feltöltve az elmúlt idők csapadékával! Végül is, lehetne ez rosszabb is! Próbálom a derűs oldaláról megközelíteni az órányi plusz munkát.
Páromat kiállítom a napra, élvezze a nyári nap melegét, és a beszélőkéje is regenerálódhat, mivel az egész utat végig csicseregte, azon az édes hangján. Én meg nekiállok kimerni a köbméternyi vizet a ladikból. Azzal bíztatom magam, hogy egyszer minden véget ér, egyszer elfogy ez az irdatlan mennyiségű víz is a ladikomból, csak nehogy életem percei fogyjanak el előbb…! Nem, előbb fogy el a víz, így bepakolok a ladikba, bájos párom is felveszi a napozó állást, pontosabban fekvést, és végre kisiklunk a Tisza hátára! Egy biztos, ha madárfütty nem is lesz, de csicsergés annál több.
Felszerelem a botokat, pergetni szeretnék még világosban balinra, vagy jászra. A sötétedés beálltával a süllőket, meg a harcsákat szeretném riogatni.
- Én is…?!
- Mit is te is…?
- Én is szeretnék horgászni, meg halat fogni!
- Miért nem élvezed inkább ezt a fantasztikus jó időt, hallgathatod a természet minden zizzenését….?
- Halat szeretnék fogni! – közli párom ellentmondást nem tűrő hangon óhaját.
- Majd én megfogom, utána meg majd te is megfogod a merítőben.
- Nem úgy, horoggal szeretném, ahogy te is….!
Minden próbálkozásom kútba esett, ami párom horgászösztönét lett volna hivatott kioltani. Párás szemekkel nézem nagy gonddal összeállított felszereléseimet, vajon melyiket áldozzam fel a békesség oltárán. Az egyik süllőző pálcát nyomom párom kezébe, egy felszíni wobblerrel szerelve, gondolván ezzel nem lehet leakadni.
- Jaj de izgi, ezt a színes izét eszik a halak? – érdeklődik párom felvillanyozva.
- Wobbler, nem izé, és remélem, hogy a balinok ép ilyenről álmodoznak!
- És ez a wobbler hogy megy be odáig, jó messze…?
- Gondolom, be kellene dobni, de várj, segítek, míg a wobblert nem a bottal együtt úsztatod meg! Látod, így! Hagyunk egy kis ostor részt, itt megfogjuk a zsinórt, átváltjuk ezt a kart, hátralendítjük, és suhintunk egy jó nagyot! Hát igen… Érdemes elengedni a zsinórt, sokkal jobb lesz a dobásunk hatásfoka, és a wobbler sem kap agyrázkódást, mikor nekicsapódik a ladik oldalának!
- Jó-jó, még soha nem csináltam, de szerintem fog ez menni….!

Bálint (nem Mádli)

Még próbálok némi utalást tenni a napozás jótékony hatásaira, de páromat teljesen rabul ejti a technika ezen műfaja. Átszellemülve igyekszik követni az utasításaimat, s már-már életcéllá növi ki magát, egy hibátlan dobás végrehajtása. És nem hiába a kitűnő mentor, és még kitűnőbb tanítványpárosítás, közel húsz perces közvetlen életveszély után sikerült páromnak a wobblert előre, egyenesen, mint egy tizenöt méterre eldobnia!
- Yes!!! - tör fel páromból a siker első szava! - És most?
- És most azt a kart visszahajtod, lefelé tartod a bot spiccét, és elkezded visszatekerni a zsinórt. Úúúúgy, nagyon jó!
- Ez miért zizeg, meg remeg..???
- Ez olyan, mint amikor ti nők riszáljátok a csípőtöket, azaz figyelemfelkeltés! Meglátja egy jóképű balin, és azt mondja magába: - nehogy már másnak legyen ilyen flitteres, zizegő-remegő falatkája, és hopsz, villámgyorsan ráveti magát, más balinokat megelőzve! Érted…!?
- Ááááá…! Értem! És hol vannak azok a balinok?
- A balinok olyanok, mint a jó horgász, szeretik a csendet, meg a nyugit. Mi meg csaptunk akkora ramazúrit, mint egy víz alatti atomrobbantás! Szó mi szó, arrébb vonultak.
- Akkor menjünk utánuk!
- Szerintem még gyakorold azokat dobásokat, aztán megkeressük a balinokat.
Néhány sikertelen próbálkozás után ismét szép íven repül párom csili-vili mű csalija, kezd ráérezni a dobás technikájára. Már rutinosan váltja át a felkapó kart, és kezdi visszaédesgetni a majd húsz máterre levő wobblert.
- Remeg! – jegyzi meg párom, kitágult pupillákkal, még a lélegzetét is visszatartja.

Párom a párom

Épp szólni akartam, hogy azért levegőt vegyen, mert nem szeretném minden sikeres dobás után újraéleszteni, mikor a csónaktól néhány méterre járó wobblert valami nagy csobbanással tüntette el! Fütyül az egyébként is lazára állított fék!
- Jaj, Istenem, jaj, jaj Isteeeneeem!!!! – visítozik párom, enyhén sokkos állapotban, néha kiegészítve egy kis nőies toporzékolással!
- Most mit csináljak??!
- Szerintem, ha húz, engedjél neki, ha elfáradt, és pihenni akar, akkor meg te húzd! Egyszerű, nem?
- Az, de honnan tudjam, mikor akar pihenni, és mikor akar veszettül menekülni?
- A boton minden mozdulatát érzheted, később már rutinból fogod tudni majd a gondolatukat is…! – közben már őrt állok a merítővel, mert kezd fáradni a balin koma! Látom, fogja szépen a wobbler mindkét hármas horga, ez már elmenni nem fog! Párom, amazon módjára küzd, igyekszik minél közelebb terelni halát. Megmerítem! Páromban most tudatosult a győzelem íze, ami máris keveredik egy kis horgász vérvonallal.
- Húúúú mekkora! De naaagy! Hány kilós lehet?
Első ránézésre szerintem olyan kilo - kilo húszas lehet, de ezt a véleményem megtartom magamnak. Ez a hal most a páromnak a Moby Dick, vagy az Öreg Halász kardhala, amit neki most sikerült megmentenie a cápák elől. Hogy mondhatnám neki azt, hogy kilo húszas…!
- Ez tényleg egy gyönyörű balin! – nyilatkozok elismerően, és kap is jutalmul egy nagy puszit a párom! - Büszke vagyok rád, tényleg nagyon ügyesen csináltad! – folytatom az őszinte, dicsérő szavakat.
- Hány kilós lehet? Az is elképzelhető, hogy rekord, és benne leszek az újságjaidban, amiket állandóan bújsz! Nem…? Mérjük meg apuci…! – na, ettől féltem, de majd kitalálok valamit.
- Jó-jó, mindjárt megkeresem a mérleget. – túrom a horgász ládát, bár tudom pontosan, hogy hol kell lennie a digitális mérlegnek. Ott is van, megfogom, de a helyett, hogy kivenném, lenyomom a láda aljára, és folytatom a látványos lomozást. - Sajnos nincs itt a mérleg, szerintem otthon maradt a hátizsákomban. De majd otthon megmérjük mindenképp!
- De kár…! Olyan kíváncsi volnék, hogy hány kilós!
- Hazaérünk, megmérjük…! Inkább nézzük, van e még olyan balin a környéken, amelyik kedveli az atomrobbantgatást…! Hátha fogsz még ennél is nagyobbat!
- Jó, csak sikerüljön bedobni…!
A távolból motorzúgás töri meg az idillt, közeledve lassít, majd a motort is leállítja a sporttárs. Józsi barátom az, érdeklődünk egymás fogásai után. Párom büszkén emeli magasba a balinját, s érdeklődik, vajon hány kilósra taksálja Józsi a zsákmányát! Szerencse, hogy egy kissé, már lejjebb sodródott barátom, így nem látta a párom, hogy kézzel, lábbal mutogatom, hogy nem kilóforma, hanem óóóóriási…! Józsi rögtön veszi a lapot, s vigyorogva ömleng párom balinjáról.
- Szerintem be kellene küldeni valamelyik újság rekordlistájára, de ezt a férjed pontosan tudja…! – zárja mondókáját Józsi bőszen vigyorogva.
- Köszi, a tanácsot! – szólok oda Józsinak, és az fut át az agyamon, hogy nem is annyira a barátom…!
- Egyébként esőcuccotok van bőven?
- Miért Józsikám?
- Olyan borulat jön, az erdő felöl, szerintem jég is lehet! Ha kijjebb motoroztok a nyílt vízre megnézhetitek. Én inkább kimegyek, fiatal vagyok még a halálhoz…!
Berántom a motort, és a nyílt víz irányába kormányzok. Valóban vonalszerűen, nem hétköznapi égi áldás jelei közelednek az égen! Párom is egyetért, irány a kikötő! Be cuccolok nagy gyorsan a kocsiba, ép időben, mert már csepereg is az eső!
- Józsit szó szerint az égiek küldték, lett volna nemulass, ha ez kint a vízen ér minket!
- Igen, de ennek az esőnek is pont most kell esnie, mikor olyan jól szórakoztam…! – kesereg párom az időjárás rusnya viccelődésén.

Éjszakai koncentrálás

Az eső egy óra múlva sem gondolja meg magát, masszív borulat van a szélrózsa minden irányába. Megint a feleségem balinján gondolkodok, hogy lehetne megúszni a mérlegeléssel járó illúziórombolást. Hmm! Heuréka! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe…!
- Tündérkém, hogy szeretnéd majd megcsinálni a zsákmányod? - igyekszem a kellő irányba terelni beszélgetésünk folyamát.
- Én egy kis sült halat ennék, és te…? – kérdezi elbizonytalanodó hangon a párom.
- Szerintem tökéletes, csak jól be kellesz irdalni a sok szálka miatt, és jól átsütni.
- Csak egyszerűen, paprikáslisztben! – mondja párom felbuzdulva!
- Így-így…! – helyeselek! Lassan eljön a kulcsszó bedobásának ideje!
- Majd én „megpucolom”, meg „feldarabolom”, te meg majd kisütöd!
- Hol akarod megpucolni???
- Gondolom a konyhában…
- Jaj ne! Megint hetekig vadászhatok majd a szétrepült pikkelyek után, meg hogy fog kinézni az egész konyha…!
- Megpucolhatom a kádban is…! – ajánlom fel nagylelkűen.
- Azt meg végkép felejtsd el, ezt mos nem is hallottam!!!
- Esetleg megpucolhatom itt is, és akkor otthon már csak sütni kell…
- De akkor nem tudjuk megmérni. De inkább lemondok a rekordról, mintsem hetekig vakarjam a maradványokat!
Lassan sötétedik, az égi áldás pedig igencsak kitart eltökélt szándéka mellett.
- Szerintem menjünk tündérkém, ez már nem akar elállni, és a levegő is alaposan lehűlt.
- Jó menjünk, de most a szakadó esőben pucolsz halat?
- Ó, megvan az gyorsan, meg van esőkabát is.
- Drága vagy…!
Percek alatt végzek a balinnal, megpucolom, fel is darabolom, közben mosolygok egy kört, mert hibátlanul sikerült kivitelezni tervem. De szerintem ez így jó…
Gurulunk hazafelé a szakadó esőben, mikor megcsörren párom telefonja. Valamelyik ötszáznegyvenkettedik barátnője.
- Nem, már elindultunk hazafelé, ömlik az eső, ilyen időben nem lehet horgászni! – mondja párom hihetetlen határozottsággal a telefonba. – De képzeld, fogtam egy akkora balint, hmmmm…. izével…
- Wobblerrel. Segítek be a beszélgetésbe.
- Igen, wobblerrel, valami óriási! Még most is hasogat a kezem, annyit húztam vontam! Mások is mondták, hogy elképzelhető, hogy rekordlistás! De hogy húzott, majd kitépte a karom, de a végén azért sikerült kivenni! Ha holnap átjössz, megkóstolhatod, szerintem marad belőle bőven…

És még hogy az én Tündérkém nem igazi horgász! Dehogy is nem! Csak egy horgász fantáziájában nőnek a halak, és az élmények ilyen gyorsan, de ezért szeretem!!!

Mádli Bálint