Halvány gondolatsor a tájidegen halakról
2010. június 15. - 20 hozzászólás
Nem akarok haza beszélni és védeni sem a kis kedvenceimet, ezért megpróbálok nem szubjektív véleményt kialakítani. Az tény, hogy az idegen fajok megjelenése nem tett jót a hazai halfaunának. Az amurok és busák betelepítése mindenképpen nagyon hibás döntésnek mondható. Az előbbi elpusztítja az ívó és búvóhelyeket az utóbbi kettő (fehér és pettyes busa) pedig az ivadékok elől eszi el a tápanyagot. Az egyik a zooplanktot a másik a fitoplanktonokat eszi.
A kedvenc tájidegen halam
Mindkét plankton faj a zsenge ivadékok legfőbb tápláléka. Azonban a leghibásabb döntés az ezüstkárász behozatala volt. A mi gyönyörű széles kárászunkat teljesen kiszorította, és ami nagyon lényeges a vizeink szempontjából a compókat is amelyek a haldoktorok szerepét voltak hívatottak a vizeinkben ellátni. A törpeharcsa pedig egy rákfene, mert ikrafaló és nagyos sok szerves anyagot termel az ürülékével valamint teljesen tönkre teszi a horgászatot és az etetést is. Elérkeztünk e kedvenc tájidegen halunkhoz a pisztrángsügérhez. Szinte mindenhol megél, mivel nagyon kicsi az oxigén igénye. Ezért is szaporodott el az Everglades, valamint Florida más mocsárvidékein is. Köszöni szépen jól érzi magát nálunk, nem szorítja az őshonos állományunkat. Apropó tudja valaki, hogy mit jelent az őshonos halak fogalma? A Magyar Tudományos Akadémia szerint az a halfaj tekinthető őshonosnak, amely itt él már 2000 ezer éve. Itt kezdődnek a gondok, mivel mi magunk sem élünk itt, és sosem készültek régebbi feljegyzések a vizeinkben élő halfajokról. Magyarul csak találgatni tudunk. A pisztrángsügér valószínűleg nem élt itt ez szinte biztos. Ivadék gondozó tehát nagyon jó a szaporulta és képes saját önfenntartó állományt létrehozni szinte akárhol. Kiváló sporthal és eszi a törpéket is, persze csak ivadék korában, mert azt hiszi róluk, hogy ebihalak, de minket ez nem érdekel, csak egye a rusnya dögöket. Kerek perec kijelenthetem, hogy az egyetlen olyan jövevényhal, amely nem okoz kárt a vizeink ökoszisztémájában. Azonban, ha az általam felsorol tájidegen halak eltűnnének és vele együtt a „fekusz” is akkor nem sajnálnám. Mivel ez sajnos nem így megy és a kárász szinte kiirthatatlan ezért azt mondom, nyugodtan telepítsünk sügéreket minden vízben mert kiváló a sportértéke és csodaszép halacska. Nagyjából ennyi lett volna ez a kis szösszenet.











































Hozzászólások
"Nem akarok haza beszélni és védeni sem a kis kedvenceimet, ezért megpróbálok szubjektív véleményt kialakítani. "
talán objektívet szerettél volna írni, bár ez a karakterhalmaz kétségkívül szubjektív, és erősen megkérdőjelezhető biológiai, halélettani ismeretanyagot feltételez a szerzőtől... :(
Köszi az észrevételt a nem szócska kimaradt előle. Hol érzed a hibákat? Ezt bővebben is kifejthetnéd.
Egyet értek!
Nem tudok arról, hogy bárhol is más hal kárára szaporodna. A hol eddig láttam fekát, ott láttam rengeteg csapó sügeret is!!! Szokták emlegetni, hogy kiszorítja, de ez nem igaz.
Ahol fogtam fekát, ott fogtam már csukát, balint süllőt is.
Józan paraszt hobby horgász ésszel, nem látom kárát a pisztrángsügér jelenlétének!!
Ott is eredményesen tudtam csak csukára horgászni, ahol köztudottan jelen vannak a fekák is!
Sőt!!!
Sok sárgavégüs öreget ismerek, akik istenítik, mert kiírtotta pl. teljesen a törpeharcsát. Ezt is hallottam már, hogy ez sem igaz!!!! Lehet!
De akkor bizonyára tök véletelen, hogy Csepelről, Délegyről, a Guttamnról két éven belül nem fogtak már több törpeharcsát, ahogy beraktak "pár" fekuszt.
És bizonyára az is tök véletelen, hogy a saját szememmel láttam melles csizmában Csepelen, tavaly júnisban amint egy feka, csutkára tátott szájjal hörpölt fel egyszuszra vagy kétmaréknyi, hömpölygő bébitörpe felhőt...
Továbbá ezernyi béka brekeg ott is, ahol fogsz fekát!!!
Pintér Károly, Magyarország halai című könyvében is pozitív értelemben említi, mint tájidegen fajt!
És "érdemes fajnak" nevezi, mely horgászati és gazdasági szempontból is értékes lehetne Mo-n, ha könnyebben tudna szaporodni...
akkor most mi a gond? fekát mindenhova!!
de továbbra is várom valaki kompetens személytől hogy megerősítse a balatonba telepítését mostanában. és már meg ne haragudjatok de igazán érdemben erről csak egy szakember tudna nyilatkozni. mi pecások csak azt tudjuk mondani amit olvastunk, hallottunk stb. bár ez sem igaz teljesen mert annak idején a busát behurcolását is szakemberek engedélyezték (gondolom, de lehet h akkor más szelek fújtak) és talán azt h ez milyen hatással van az ökoszisztémára azt csak sok év után derülhet ki
Hal-i!
Elgondolkodtató szösszenet... akkor miért nem terjed el oly mértékben, mint a cikkben említett többi tájidegen hal? Mindenki küszködik a törpeharcsával, amikor itt lenne egy természetbarát alternatív megoldás. :)
Más: Vili megkaptad a gif-et a nemzeti halászbajnokságról?! :( A gmail-re küldtem.
FEKÁT A BALATONBA!!! :D
Talán pisztrángsügeret szerettél volna mondani? estleg Nagyszájú sügeret? Amúgy a "kis szájút" is meghonosíthatnák. Tudnám élvezni.
A tájidegen telepítéseket szerintem előbb kicsiben kellett volna kivitelezni ( mondjuk egy magántavon ) és akkor megelőzhető lett volna ez az egész...:(
Nektek mi a véleményetek?
szerény véleményem szerint a magántóból is kiszabadulhat a hal vmilyen úton módon
Valószínűleg igen, de a magántavas megoldás még mindig jobb lett volna,mintsem a természetes vizekbe koncentráltan telepítették volna őket.
na az van hogy a balatonban azé nem maradt meg ( a feketesügér)mert eléggé ingadozó a hőmérséklete és az a szaporodás szempontjából nem kedvez a fekának. ezt hallottam...
A folyóvizeinkben azonban megmaradna. Ott nagyon jó helye lenne, de hát a törvény......
Amúgy most értem haza a Tiszáról, rengeteg volt a feka... :)
Jah, a Tiszán szép kis állomány van.
Most hogy a Sporthorgász Kft. megkapta
a Tisza-tó jogát, vajon él-e a lehetőséggel?
Ha jól tudom a MOHOSZ nem telepített
fekuszt a tárzóba (javítsatok ki,ha tévedek),pedig érdemes lett volna/lenne,
mert kiváló sporthal, és gazdasági szempontból is fontos.
A törpe kíméletlenül szaporodik, a feketesügér azonban megállítaná.
Igen Vili, a törvény...
Sziasztok!
Az én véleményem egy kicsit, vagy nem is kicsit eltér az itt elhangzottaktól, s lehet, hogy ezért meg is lesznek "kövezve" soraim.
A gond szerintem ott kezdődik, hogy az emberek (itt nagyon általánosan értem) nagyon-nagyon okosnak, és mindenhatónak képzelik magukat! Kezdődött a folyamszabályozásokkal, lápok lecsapolásával, ívóhelyek megszüntetésével, majd következett a mesterséges építmények létrehozásával, mindent elsöprő vízszennyezésekkel, és számomra mindenfajta "szakirányú" gondolatmenetet nélkülöző idegen halfajok betelepítése!
Én úgy gondolom, nagyon kicsik vagyunk ahhoz, hogy a TERMÉSZET asztalán mi emberek sakkozgassunk más élőlényekkel! Egy dolog változtathat gyökeresen a jelenlegi állapotokon, mégpedig az ALÁZAT a természet iránt! Egészen a halgazdálkodási szakembertől, a hobbi horgászig.
Üdv:Bálint
Én úgy hallottam h 1910-ben Magyarországon először a Balatonba telepítettek fekát csak nem tudott elszaporodni a kedvezőtlen életkörülmények miatt.
ha ennyi fekát telepítenek a Balatonba mért nem adják a tavaknak pályázatra szerintem jobb lenne.
Pár szó erejéig: igaz, az első fekete s. telepités a Balatonnál, ill. a Velencein volt. Nem jött össze, fogalmuk sem volt a szap.biológiájáról. Kedvencünk megmarad szinte minden lassu folyásu ill.álló vizben, viszont a felkeveredő mum /lebegő korhadék/,ill.a hirtelen vizhőmérséklez esés tönkreteszi az ikrát. /pont szaporodási időszakban vannak nálunk a legnagyob vizhőingadozások/. Az utolsó HIVATALOS telepitése 92-93-ban volt, ez sikeresnek mondható,mivel több vizen /ahová mi is járunk/ önfentartó állománya alakult ki. Gyakorlatilag nincs táplálék konkurense,süllős vizekben sem okoz gondot. Igazi ellenfele a csuka,de ez oda-vissza igaz,az 1-2 nyaras növendékeket /sügér a csukát,és viszont/ pont az egy élettér választás miatt fogyasztják. Érdekes, hogy nálunk nincsen sügér csuka nélkül, Amerikában viszont ritka az olyan tó ahol mindkét faj nagy egyedsürüséggel megtalálható. Nálunk telepitése célzott volt, szemben a kinai razbórával/amur ivadékkal került az országba/,a naphallal /kerti diszhalként hozták hozták be,aztán jött egy gátszakadás.../, az EZÜST KÁRÁSSZAL /akarta a fene,jött magától meg a T.akvakisták aranyhal elengedéseik óta, már vannak tejesek is, és persze a nagyobb folyóinkon terjeszkedő nem endemikus gébfajok/. A törpével mellé nyúltak-nem ezt a fajt /sirjon szivetek=egy 10-15kg-ra növöt/ akarták behozni. Szerencsére ma már kicsit céltudatosabb a gondolkodás,na meg a szabályok,igy talán elkerülhetőek a jövőben a bakik /bár azt senki sem gondolta,hogy az amur és a busa M.országon TÓBB HELYEN megtalálja az ivóterületét... Részemről "hajrá fekuszok!!!", hiszen ameddig mi vagyunk/ halszerető-védő horgászok/, ugyis lessz nem kontrolált sügér telepités...
Sziasztok!
Szerintem semmi szükség a feketesügérre.
Betelepítettük a törpeharcsát, ezüstkárászt, most még egy tájidegen faj legyen rájuk a válasz?
A törpeharcsát kitűnően ki lehet csapdázni, tavakban szinte 0-ra csökkenthető az állománya ezzel. Kiírtani a feketesügér sem fogja, a folyókból sem. Főleg hogy csak az év egy bizonyos szakában fogyasztja csak őket. A Dunán jelenleg sokkal nagyobb gond a géb mint a törpe.
Az ezüstkárászt pedig, semelyik ragadozó nem fogja szelektíven fogyasztani.
Kik vagyunk mi ahhoz hogy beleszóljunk a természet rendszerébe? Egy idegen faj betelepítésének következményeit senki nem fogja tudni megjósolni. Úgy látszik, nem tanulunk a múltból.
Azt mondjátok nem táplálékkonkurens. Én meg azt mondom hogy bizony a többi ragadozó elől eszi el a táplálékot!
A feketesügér maradjon ott ahol van, Amerikában, vagy szórakozzanak vele a japánok, nekünk semmi szükségünk rá.
Gyönyörű ragadozó halaink vannak inkább rájuk kéne vigyázni, nem megnehezíteni az állományuk fennmaradását!
Elég szomorú hogy önkényes, saját érdekeket, szórakozásotokat előrébb helyezitek mindennél, és különböző, számomra elég nevetségesnek ható érvekkel bizonygatjátok a feketesügér létjogosultságát.
Szerencsére természetes vízben még nem találkoztam ezzel a hallal, remélem nem is fogok.
Nem baj ha szerettek rá horgászni, tegyétek. Magántavon.
Én sokkal többre tartok egy kis holtágat az ártéri erdőben, tele csukával, éjszakai harcsázást, hajnali süllőzést, délutáni tomboló balinokat.
Nekem ebbe a képbe nem fér bele a feketesügér.
Miért nem jó sosem az ami van?
Vigyázzuk, óvjuk inkább az őshonos állományt.
Üdv.: Pikewire
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned.