Hangok az éjszakában

2010. február 04. - 5 hozzászólás

A langyos őszi szellő, amely egész nap fújdogált, estefelé kezd kissé alábbhagyni. Ez mindenképpen jó jel, mert éjszakai horgászatra készülünk Tibor barátommal és a fodrozódó víztető nem túl előnyös a felszíni csalis horgászat közben. Igazi vénasszonyok nyara van, ám estére harapósabbá válik a levegő hőmérséklete, így hát elkél a meleg aláöltözet. Kényelmesen pakolok a csónakba, miközben várok a soromra a sólyapályán. A meleg idő a jetski rajongóit is a vízre csalta, rájuk kell várni, amíg utánfutóikra rakják ezeket a divatossá vált vízi motorokat.

Csodaszép domi

A nap fénye a látóhatárszélén késpengényire szűkült, a gyenge fényben csónakunk végre szeli a habokat. Már majdnem sötét van, mire megtesszük ezt a tizennégy kilométeres távolságot a kanyargó folyón. Fejünk felett a felhők elkezdtek randevúzni, reméljük nem alakul ki köztük harag, mert száraz bőrrel szeretnénk ezt az esti kalandot megúszni. Tibor nagyon szeretne harcsát fogni, nekem pedig édes mindegy, csak rázza a botvégét valamelyik uszonyos pajtás! Horgásztársam biztosra akar menni és az éjszakai rémet a 6cm-es Tono-t, magyarul a felszínen úszó kisbékát rakja fel. A Tono, azaz breki a fantázianeve ennek kiváló és különleges wobbinak. Nyilvánvalóan a japán Tonosama szóból ered, melynek jelentése béka. Élmény nézni, ahogy pattog a víztetőn ez a zöld szörny és a feneke végén lévő kanalat hogy rázza. Hát igen, ezek japánok tudnak valamit.

Tono

Amint a zátony rendszerhez érünk, messziről látom Zoli barátom életveszélyes, valamikor királykék színű csónakját. Tibor komám szörnyülködve nézi ezt a vízi alkalmatosságot. Mosolyogva mondom neki, hogy milyen nagyon szép és sok halat fogtunk belőle tavaly nyáron. Szerinte kisebb csoda, hogy nem borultunk fel vele.

Mellé siklunk a zátonyra, majd gyors pacsi után már ugrok is a neoprén ruhámba és három perc múlva térdig gázolok a vízbe. Információi szerint nem nagyon eszik a bálint. Nem olyan gond, suttogom, azért megpróbáljuk koma. Mire a szavaim elérnek a füléig, már durran is a balin az elvágó vízben. Ezek az éjszaka legszebb hangjai közül valók. Én dobok elsőként a hang irányába, talán ha kettőt rántok a karcsú minnow csalimon, amikor gyors, erős rúgás a válasz. Meg is van, konstatálom halfogásom tényét. Az erős sodrásban remekül húz a halam. Első nekifutásra lehúz pár métert a 0,19-es fonottból. Szeretne szabadulni ettől a „szúrós haltól”, megértem az aggódását, ő még nem tudja, hogy ha hagyja magát, hamarabb szabadulhat. Amint közel kerül, már a szájába is helyezem a gripet, majd kiemelem a hűvös vízből. Jó kétkilós formájú az esti első ezüst testűm. Megkérem Zolit, fogja már meg amíg lefotózom, mert nagyon fickándozik őkelme. Jó barátom segítőkészsége páratlan széles e világba. Botját leteszi, majd óvatosan de határozottan kezébe fogja az én halam. Pár kattintás és már mehet is vissza kergetni a küszöket.

Minnow a szájban

Jó kezdés után kissé gyengébb folytatás. Talán tíz perc üres járat után Zoli hangja töri meg az éjszaka csendjét - halam van srácok! Nem lehet apró hal, mert eléggé görbül a rövid, ám erős pálcája. A finomra állított fék néha megnyekken, jól küzd az ellenfele. Rövid időn belül kézközelbe kerül az ő halacskája is. A fotó neki is jár, na meg persze a gratuláció is.

Tibort elkerülik ma a balinok, pedig nagy balinvadász a mélyhangú cimborám. Volt pár mellévágása a víztetőn, de ezen a szakaszon inkább a víz alatt húzott minnowra jönnek most. Ez a szép a horgászatban. Nincs tuti, bár sokan azt hiszik, ha egyszer fognak valamivel az mindig jó lesz. Szép is lenne, nem kellene cipelnem ennyi „kacatot”, ahogy kedvesem nevezi az én féltve őrzött kincseimet. Bumm-bumm, hallatszik lejjebb a kanyar alatt lévő fák alól a bajszos hangja . Menni kellene- hallom sürgető hangját Tibornak. Pár percet kérek még, Dobok néhányat a gyors vízbe. Itt a vége,- mondom nekik- indulhatunk, ám végszóra olyan rántást érzek a boton, hogy majd letörik a karom. Bevágnom sem kell jól akad a horog. Nem túl nagy, de jó erőben lévő balin vágtat a folyó közepe felé. Jobb belátásra bírom, botom kissé tiltakozik a gyors fárasztásom ellen, de nem tud mit tenni, én diktálok neki. Kérnem sem kell, Zoli már meg is „csipeszeli” a fenekeszegem. Emlék kép készül róla is majd, szabadon távozhat a küszfaló. Elbúcsúzunk Zoltántól, majd hajóba szállunk és vitetjük magunkat a vízzel.

Esti balin

Lassan csorgunk a part mellett és a csipkés egyeletlen parti bokrok szegélyét valamit a vízbenyúló fák lombaji szélét vallatjuk. Jó száz méter után Tibornak kapása van, de lemarad a hal. Nem sokára oda érünk, ahonnan hallani véltük a felszínen táplálkozó harcsa semmivel sem összetéveszthető hangját. Ezt a szakaszt megússzuk további kapás nélkül.

Bajszos kománk nem akarja az igazat. Az égbe nyúló fák tetején bagoly rikolt, talán vetélytársnak gondol minket. A szakadt partról bedőlt vastag száraz fa mellé érünk, egy jól irányzott dobás után tekerek hármat az orsóm hajtókarján, amikor olyan hirtelen töri meg az éjszaka csendjét a haresz, hogy a botom majdnem eldobom. Nem akadt meg ő sem, pedig nem nagyon téveszt a nagybajszú, ha valamit tényleg el akar kapni. Tibi már dob is a fa mellé, de semmi. Nincs második esélyünk. A víz sodorja tovább a csónakunk és az ölyvek is elkezdik az éjszakai éneküket, mi pedig harcsa nélkül vagyunk még. Peregnek a percek a képzeletbeli homokóránkon, amikor Tibinek megint kapása lesz. Ez már megvan, apró rúgások sorozatából csak tippelni tudom, hogy domit fogott. Nem hibáztam, jókora kövér nagyfejű domolykó éhezett meg a felszínen felkínált műbékára. Hát ekkorát még nem fogtam- mondja a komám. Szép hal, közel lehet a két kilóhoz. Vaku villan, hal vissza a szokásos koreográfia.

Darabos domolykónk

Ha nem jön bajusz majd fogunk domit. Elérkeztünk az általunk jónak vélt szakasz végéhez és a hajónkat a túlsó part felé kormányzom. A kövezések végeit és a mögöttük lerakodott hordalékot valamint a zátonyokat vallatjuk. Csendes a víz, nem sok rablás hallatszik. Néha-néha a távolból egy-két jobb hal hangját véljük hallani. Tibor meg is jegyzi az egyiknél, na ez barátom hivatalos harcsarablás volt. Hát ez az. Olyat szólt mint Gábor Áron rézágyúja. Mi azért kitartóan dobálunk továbbra is. Az egyik rugany végénél beesőre leüti a hal a wobblerem. Reflexszerű bevágás és már fárasztok is. Ez is domi lesz, érzem az apró rángatásait. Szép kövér példány, jó sok lehet itt a táplálék ha ilyen szép kerekre tudnak hízni. Mire végzek a megörökítéssel, addigra Tibor újra fáraszt. Nem is hallottam a kapást, csak a csobogásra leszek figyelmes. Bajuszt fogtam, közli foghegyről. Fejlámpám fényébe kirajzolódik a hal körvonala. Ez neked bajusz- vigyorgok. Ez csak pehely egy kamasz iparos legény állán. Talán még fél méter sincs.

Egyből jön a válasz, az igaz, hogy nem nagy de bajusz. Végül is igaza van. Add ide a fogót légyszíves- szól rám Tibor és jó szándékú gyerek lévén már nyújtom is a kért szerszámot amikor a motor végénél lebegő békám mellé odavág egy termetesebb példány. Szívem majd kiugrik a helyéből, úgy megijedek. Ilyen nincs, egész éjjel dobálok hareszmentesen, erre pimaszul itt akar nekem békát zabálni a csónak fartükrénél, éppen amikor mással vagyok elfoglalva. Tuti valamelyik fán lakó tojásrakó adta le neki a drótot, hogy most próbálkozzon, mert nem figyelek. Komám jót derül az esetemen.

Kölyök haresz

Hajnalig van még pár óra és előttünk is még pár kilométer érintetlen szakasz, nincs idő itt molyolni. Sodródunk a vízzel tovább, rengeteg elrontott kapásom van. Ennyit mellévágásom talán még sosem volt. Cimborám újra halat fáraszt. Nem is kérdem mi az, tudom a választ. Évek óta nem fogtunk itt ennyi és ilyen nagy domit.

Teljesen ellepték most ezt a partot. Ezt mindenképpen jó jelnek tekintem. Ígéretesnek tűnő helyre érünk amikor Tibornak megint hala van. Nagyon szép termetes domi. Neo kutyám sem nézni tétlenül már ezt a sok halat. Morogja vízbe úszó uszonyos ellenfelét és egy hirtelen mozdulattal fejest ugrik a gyors vízbe és elkezdi kergetni Tibi halát amely a wobbler végén ficánkol. Vedd ki gyorsan, mert csúnya világ lesz itt- mondom neki kissé megijedve. Az kellene még csak, hogy egy termetes bajusz bekajálja nekem a kis négylábú barátom. Tibor egyik kezében a botját szorongatja, a másik kezével pedig nyakon csípi Neo kutyát és be emeli a csónakba. Hálából megrázza magát vagy négyszer a kis ázott jószág. Komám csuromvizes lesz pár másodperc alatt. Elnyom pár szitkot, majd röhög egy jót a történteken. Harci lázba jött ez a kis eb a domiktól. Csalit cserélek és dobálok tovább Nagy, lapos, kiszélesedett zátonyhoz érünk, amikor felrobban a víz az egerem alatt. Minden teketória nélkül leszippantja a hal a wobbit. Már nem is lepődök meg, megint domolykó a tettes. Nincs sok esélye a kemény harcsázó botom végén. Nagyon szép példányok, kiló alatt egy sincs. Úgy látszik, ezt „a domik éjszakája” néven fogjuk emlegetni barátommal.

Balin a sötétből

Lassan szürkülni kezd. A sötétebb bal oldalon lévő fák felől harcsa rablása hallatszik; elektromos mocival átmegyünk és megpróbáljuk kapásra bírni de eredménytelenül. Majd holnap este jobb lesz, biztatom Tibort. Az a harcsa ,ami neked van szánva az meglesz, ne aggódj. A hajnali balinokat várjuk már. Valahogy nem nagyon akarnak rabolni.

Távoli loccsanások, szétszórt rablások jelzik, hogy itt ólálkodnak, de nem az igazi. Valami lóg a levegőben, mert a nap sem akar nagyon áttörni a gomolyfelhők közt. Kissé fáradtan és éhesen eldöntjük, hogy itt a vége. Hajónk orra gyorsan szeli a vizet, a távolból feltűnik már az autónk körvonala. A felsólyázás még hátra van, ezt a részét mindig szívesen kihagynám. Gyors pakolás után hazafelé megyünk és a kocsiba összegezzük az este tapasztalatait. Majd harminc domolykót fogtunk és egy gyerek hareszt. Az én szívem örül, hogy újra visszatértek gyermekkorom vaskos fejű ragadozói erre a gyönyörű természetes vízre. Remélem sokáig maradnak és nem kell újra húsz évet várnom rájuk, s egy másik alkalommal pedig Tibor is beköszön egy szép nagybajuszú ragadozónak.